Mágikus tárgyak
A történetben számos megbűvölt tárgy és mágikus ereklye található, valamint a Relikviavadászok cím is arra utal, hogy ezeknek a tárgyaknak fontos szerepe van. Ezért gyűjtöttem ki azokat a mágikus cuccokat, amelyekkel a cselekmény során találkozhatunk.
Ali, a repülő szőnyeg
Ali a történet talán legkülönlegesebb mágikus eszköze, s egyben szereplője is, ugyanis a repülő szőnyeg valamilyen ősi, különleges bűbáj következményeként saját személyiséggel rendelkezik (kb. mint Mr. Weasley kocsija). Eredete ismeretlen; Alit Rowan találta a Szükség Szobájában, amikor még elsős volt, és azóta elválaszthatatlan barátok. Azon kívül, hogy Ali több ember szállítására alkalmas mágikus eszköz, számos egyéb varázslat van rajta (pl. képes láthatatlanná változtatni magát és a rajta ülőket).
Corbitt-medál
Eredetileg az első Corbitt-é, Lyndalé volt. Thorne O. Corbitt ajándékozta lányának, Rowannak, amikor felvették őt a Roxfortba. A medál elején egy sárkánykígyó van (ami egyébként a Corbitt címeren is szerepel). Kinyitható, ugyanakkor eddig még senkinek sem sikerült kinyitnia, s nem tudni, hogy mi lehet a belsejében. Rowan állandóan viseli, ugyanis a medál segítségével bármikor tud üzenni Reynardnak: a medál hátlapján lévő idézetet (Primus inter pares; a Corbitt-ok jelmondata) tudja átírni saját üzenetté, amely Reynard zsebóráján jelenik meg; a varázslat fordítva is működik, ha Rey üzen a zsebóráján lévő idézet átírásával, akkor az megjelenik a Corbitt-medálon is.
Thorne O. Corbitt zsebórája
Eredetileg a kalandozó Thorne Corbitté volt, aki egyik útja során vásárolta, később Reynardnak ajándékozta, amikor a fiút felvették a Roxfortba. A varázsló-órákhoz hasonlóan ennek a számlapján is bolygók, csillagok vannak, de Reynard bűvölt bele más funkciókat is, ezek között az óra oldalán lévő, eredetileg a pontosság-beállításra való gombocska tekerésével érhetőek el (az óra számlapja mindig megváltozik, a kívánt funkciót mutatva). Az egyik ilyen funkció például az állapot-mutató, amely a Rey által szeretett személyek helyzetét mutatja (mint Mrs. Weasley órája), vagy a klasszikus, muglik által használt idő-mutató. Az óra egyben arra is szolgál, hogy Rowan és Reynard üzenni tudjanak egymásnak: a fedőlap belsején lévő idézetet lehet átírni saját üzenetté, valamint Rowan aktuális üzenete is ennek helyén jelenik meg.
Reynard monoklija
A roxfortos szösszökből kiderül, hogy Reynardnak nem a legjobb a látása és gyerekként hordott szemüveget. Mivel azonban Rey elég hiú, felnőttkorára lemondott róla. Helyette egy monoklit hord a zsebében, amelyet csak szükség esetén használ. Ennek a monoklinak azonban számos egyéb tulajdonsága van, nem csak szemüveg-pótlékként használható. Reynard varázslatainak következményeként működhet úgy is, mint egy távcső és úgy is, mint egy nagyító, valamint a szilárd dolgokon is át lehet vele látni, tehát ugyanazt a funkciót is képes ellátni, mint később Rémszem Mordon mágikus szeme.
Mágikus festmény
Azaz a Corbitt ikrek irodája. Egy nagyjából fénykép méretű festményről van szó, amely egy üres irodát ábrázol. A festmény bal oldalán egy résnyire nyitott ajtó látható, ha valaki kopogtat rajta háromszor, bekerül a festménybe és az azon ábrázolt irodában találja magát (a festményen pedig megjelenik a benn lévők alakja). Az irodából nyílnak egyéb helységek is, viszont bentről az a bal oldali ajtó, amin keresztül be lehet jutni, nem látható. A helyén egy teljesen fekete kép lóg a falon, ezt megérintve lehet kimenni a festményből. Az ikrek irodájában egyébként számos egyéb varázstárgy található, főképp olyan holmik, amelyekkel Rowan és Reynard kísérleteznek, de van például merengőjük is.
Gringotts-os erszény
A Corbitt-széfből csak ilyen erszényben lehet kivinni bármit is. Két rekesze van, az egyikbe meghatározott mennyiségű pénzt lehet tenni, a másikba bármi mást, így a mindennapokban is rendkívül hasznos. Tágítóbűbájjal van kezelve. Minden Corbitt rendelkezik egy ilyen erszénnyel; az erszényeknek van egy olyan különleges tulajdonsága, hogy csak annak nyílnak ki, aki először megérintette őket, így a készítőjük is kesztyűben csinálja mindet.
Tűz Serlege
Egyedülálló, ősi mágikus ereklye, amelyet évszázadokkal ezelőtt a Trimágus Tusák során használtak: egyik legfőbb mágikus tulajdonsága az, hogy pártatlan bíróként képes kiválasztani a legjobbat bármennyi jelölt közül. Amikor működik, kék lángok csapnak elő belőle, melyek a választás előtti pillanatban vörössé változnak. Emellett más, mágikus képességekel is rendelkezik... A Tűz Serlege az első világháború alatt elveszett és feledésbe merült. Rowan és Reynard Corbitt eredetileg a Serleget keresve utaztak New York-ba. Mivel a Serleg egyike a kivételes, nagy erejű mágikus ereklyéknek, képes arra, hogy illetéktelen kezekbe kerülve elnyomja a saját bűbájos kisugárzását, ezért van az, hogy olyan sokáig nem akadnak a nyomára, miután elveszett.
Végzet Pálcája
A Halál Ereklyéinek legismertebb, leginkább nyomon követhető darabja, amelyről többen is feltételezik, hogy több, mint puszta mese vagy legenda. Egyesek hosszú ideig nyomon tudták követni a pálca öröklődésének útját, amely végül egy tisztázatlan varázslóharc végkimenetelénél akadt meg, s csupán egy személy van, aki innen tovább tudta vezetni az öröklődési rendet (Rowan Corbitt). A legenda szerint a pálca a valaha létezett legerősebb pálca, melynek birtokosa így legyőzhetetlen.
Viharmadár toll
A tollat Wohali adja ajándékba Rowannak, miután a nőt újból megtámadja Grindelwald valamelyik követője. A viharmadár tolla, akárcsak maga az állat, képes a veszély érzékelésére. Később Rowan Garrick Ollivandernek adja a tollat azzal a kéréssel, hogy használja fel egy varázspálcához. Ollivander, bár kezdetben nem lelkesedik az ötletért, végül elkészít egy vörösfenyő pálcát, amely évekkel később, meglepő módon Rowan fiát, Thorne Gondulphus-t választja gazdájának.
|