Titus Graves
2019.03.11. 14:04
SPOILERVESZÉLY! :D

Aranyvérű amerikai származású varázsló, a varázsjogalkotás kiemelkedő alakja, a Wizengamot tagja. A híres Percival Graves és Rowan Graves (született Corbitt) unokája. A törvényhozási pályán végzett munkája mellett ismert még a Voldemort elleni harcban betöltött szerepéről.
HÁTTÉRTÖRTÉNET
Gyermekkor, Ilvermorny (1956-1974)
Titus Amerikában született, egyetlen gyerekként. Apja, Thorne Gondulphus Graves a MACUSA auror hírszerző ügynökségének tagja, aki számos távoli küldetésben vett részt; Titus emiatt gyermekkorában sok időt töltött a nagyszüleivel, Percival és Rowan Graves-szel. Már gyermekként érdeklődött a varázsjog iránt, részben nagyapja hatására.
Tizenegy évesen felvették Titust az amerikai Ilvermorny Mágusakadémiára, ahol a Horned Serpent ház tagja lett. A rendkívül intelligens, tehetséges fiú kiváló eredményeket tudhatott magáénak. Hetedévesként néhány hónapig a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában tanult, mint cserediák, itt ismerkedett meg későbbi feleségével is.
Pályakezdés (1974-1981)
Az Ilvermorny-ban végzett tanulmányai után Titus Nagy-Britanniába költözött (részben a szerelem miatt), itt tanult varázsjogot, majd a brit Mágiaügyi Minisztérium Törvényhozási Bizottságában helyezkedett el. Hamar felfigyeltek a témához kapcsolódó kivételes érzékére és tudására, egyre feljebb lépkedett a ranglétrán. Ezidő alatt ismerkedett meg Amelia Bones-szal, akivel közeli barátokká váltak. Mindemellett alakultak ki kapcsolatai az "alvilággal" is, amelynek munkája során sokszor hasznát vette. 1977-ben megházasodott és egy évre rá megszületett a fia, Merton.
Karrier és egyebek (1981-1995)
Egy évre rá, hogy a Sötét Nagyúr eltűnt, Titust a Wizengamot tagjává választották. Ekkoriban már ismert volt arról, hogy az általa választott ügyeknek szeretett személyesen, a maga módján utánajárni, valamint meglehetősen nagy hírnévvel rendelkezett és munkáját sorozatos sikerek kísérték. Titus részt vett néhány később elkapott halálfaló tárgyalásán is, így akkor is jelen volt, amikor elítélték Bellatrix Lestrange-t és társait a Longbottomok kínzásáért (bár Bellatrix megölte Titus rokonát, Lauren Dawlish-t, amiért nem állították elő, és ezt Titus nyíltan nehezményezte). Titus ekkortájt barátkozott össze Rémszem Mordonnal.
1987 után nagyanyja, Rowan Graves kérésére távolról figyelni kezdte rokonát, Lucy Dawlish-t. Titus fia, Merton közben felvételt nyert a Roxfortba, ahol a Mardekár házba került. Merton teljesen különbözött az apjától és az összes többi Graves-től, az aurori vagy jogalkotási pálya helyett zenésznek készült, a Walpurgis Leányai zenekar csellistája lett meglepően fiatalon. Titus a kezdetektől elfogadta és támogatta fia döntéseit.
Voldemort visszatér (1995-1998)
1995-ben, a Trimágus Tusa után káosz uralkodott a varázsvilágban: Dumbledore (aki akkoriban Titus kollegája volt a Wizengamot-ban) azt állította, Voldemort visszatért, Caramel Miniszter makacsul tagadott. Titus azok közé a boszorkányok és varázslók közé tartozott, akik, bár nem voltak a Főnix Rendjének tagjai, osztoztak Dumbledore aggodalmaiban. Titus részt vett Harry Potter fegyelmi tárgyalásán is, ahol a fiú felmentése mellett tette le a voksát. Ekkortájt kezdte sejteni, hogy Dumbledore-nak valóban lehet egy titkos csapata, s bár mélyen nem ásta magát a dologba, ő is előre felkészült rá, hogy Voldemort visszatérhet. Feleségével megegyeztek, hogy baj esetén azonnal elhagyja az országot, fiát, Mertont (aki ekkor hetedik évét kezdte a Roxfortban) viszont nem tudta meggyőzni. Ráadásul a Minisztérium ebben az évben küldte a Roxfortba Dolores Umbridge-t, akivel Merton rendszerint összekülönbözött. Azonban pozíciójának és származásának köszönhetően Titust nem fenyegette a munkája elvesztése, a fia rendbontása miatt, mint számtalan kollegáját (és Umbridge Mertont sem merte igazán megbüntetni), így közte és Umbridge között a feszültség egyre fokozódott.
Eközben Lucy Dawlish hosszú idő után újra felbukkant Londonban, így Titus a nagyszüleivel is folyamatosan tartotta a kapcsolatot és egy darabig követte a lányt. Ezidő alatt barátkozott össze Lucy apjával, John Dawlish-sal is.
Mikorra kiderült, hogy Dumbledore végig igazat állított, már késő volt és a Minisztérium bukása csak hónapok kérdése volt. 1996 nyarán Voldemort meggyilkolta Titus közeli barátját, Amelia Bones-t. Egy évvel később, Dumbledore halála után Titus Amerikába küldte a feleségét, fia, Merton viszont továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy marad. Amikor azon a nyáron a Minisztérium elesett, Titus azonnal eltűnt a rendfenntartó szervek és Voldemort embereinek szeme elől, Mertont ugyanakkor Voldemort emberei elhurcolták külföldre.
Titus ezután egy ideig magányosan ügyködött a Voldemort-rezsim ellen. A Minisztériumban egészen 1998 márciusáig csupán elltűntként tartották számon, később jöttek rá, hogy valójából ellenség ezután kezdték el körözni. Titus végig kapcsolatban maradt a nagyszüleivel, valamint idővel társai is akadtak John Dawlish és egy titokzatos túlélő személyében. Egészen májusig, a roxforti csatáig nem fedték fel magukat, de az utolsó harcban már ők is részt vettek.
VARÁZSPÁLCA

Titus pálcáját Ollivander készítette, cédrusfa és sárkány szívizomhúr kombinációja, tizenkét és háromnegyed hüvelykes. Maga a pálca formára egyszerű, elegáns, ugyanakkor a markolat közepének egyedi díszítése van, egy homokórát építettek bele.
A cédrusfa-pálcákat viselő személyeket szinte mindig erős személyiség és szokatlan hűség jellemzi. Ollivander szerint "Nem lehet lóvá tenni azt, akinek cédrusfa pálcája van." valamint "Ostoba az, aki ártani próbál egy cédrus pálca tulajdonosának, de még ostobább, aki valamelyik szerettének próbál ártani." A cédrusfa pálca váratlan és sokkoló erejű ellenfél lehet ellenségei számára.
A sárkány szívizomhúr a legerősebb teljesítményűnek mondott a pálcamag-alapanyagok közül. Azok a pálcák, melyeknek a magját sárkány szívizomhúr alkotja, gyorsabban tanulnak és idomulnak használójukhoz a többinél, ugyanakkor emiatt könnyebben fogadnak el új tulajdonost. Temperamentumosabb, mint a legtöbb mag-alapanyag, így baleseteket is könnyebben okozhat.
EGYÉB
Bár képzett, erős varázsló, aki nem riad vissza szükség esetén a harctól sem, Titusnak más az igazán erős oldala: rendkívüli intelligenciával, megfigyelő képességgel és tökéletes (fotografikus) memóriával rendelkezik.
Titus, bár nagyon szigorú ember, azért képes lazítani. Az első benyomások ellenére könnyen megtalálja a hangot akár még a törvényen kívül eső személyekkel is; ennek köszönhető, hogy olyan sok kapcsolatot tudott kiépíteni mindenfelé, ami a Voldemort-rezsim alatt igencsak a hasznára volt.
Titus balkezes.
Titus azon kevés varázslók közé tartozik, akiknek valamilyen varázslény a patrónusuk. Titus patrónusa ráadásul egy (női) szfinx, ami azért kifejezetten különleges, mert ez a varázslény beszélni is tud; Titus gyakran "kénytelen" eszmecseréket folytatni vele, valamint a patrónus nagyon szeszélyes is és szfinx-szokáshoz hűen szeret rejtvényeket feladni.
KÉPEK


|