Rowan és Reynard Corbitt úgy érzik, megütötték a főnyereményt: hosszas kutatás után végre nyomára bukkantak egy igen értékes mágikus ereklyének, amely csak arra vár, hogy valaki rátegye a kezét. Az ikrek New York-ba utaznak, hogy megszerezzék az áhított kincset, arról azonban sejtelmük sincs, hogy ezzel mennyi kalandba (és bajba) fognak keveredni...
Grindelwald lelepleződött New York-ban, Rowan Corbitt pedig fivérével Percival Graves keresésére indul. A reménytelennek tűnő küldetés során nem várt szövetségesekre lel, és végül egy olyan összeesküvés közepén találja magát, amely örökre eldönti a sorsát.
Leírás...

Szereplő lista
Szereplő lista : Grigor Krum

Grigor Krum

  2019.03.24. 20:39


ISMERTETŐ

Bolgár származású varázsló, gyógyító, a híres Viktor Krum nagyapja. Grigor édesapja tanár volt a Durmstrang-ban, ahol egyike volt azoknak, akik eltanácsolták a fiatal Gellert Grindelwaldot a varázslóiskolából. Később, 1927-ben Grindelwald bosszúból elfogta Grigort és az akkortájt megépült kastélyába, Nurmengard-ba zárta. Néhány hónappal később szabadította ki az a kis csapat (a Corbitt ikrek, Graves, Ollivander, Fancourt és Cleveland), melynek tagjait Albus Dumbledore küldte azzal a feladattal, hogy kutassák fel a kastélyt. Grigor ezután hazatért Bulgáriába, ugyanakkor nem sokkal később csatlakozott Rowanékhoz és a Grindelwald elleni szövetséghez.

1940-ben házasodott meg, egy fia született. Viktor Krum sok évvel később mesélte Harry Potternek, hogy a nagyapját Grindelwald ölte meg: 1944-ben a sötét varázslónak sikerült rábukkannia a Krum család rejtekhelyére. A szövetség tagjai (Rowanék) túl későn érkeztek, és bár Grigor felesége és fia megmenekültek, Grigor maga nem élte túl a támadást.

 

ÉRDEKESSÉGEK

A Krum család lakhelyének képe valamennyire megmaradt Rowan Corbitt könyvében, melyen keresztül a Grindelwald elleni szövetség többi tagjával kommunikált, ugyanakkor magán a képen csak egy leégett, romos helyszín látható.

 

VARÁZSPÁLCA

Grigor pálcáját Mykew Gregorowitch készítette, galagonya és unikornisszőr kombinációja, 10 és egynegyed hüvelykes.

Gregorowitch szerint a galagonyából készült pálcák furcsák, gyakran ellentmondásokkal teltek, természetükben komplexek és bonyolultak, akár a tulajdonosaik. A galagonya pálcák különösen alkalmasak a gyógyító varázslatokra, ugyanakkor harcban is helytállnak, és azt is megfigyelték, hogy azok kezében működik leginkább, akik zűrzavaros időszakon mennek keresztül. A galagonyából készült pálcákkal nehéz megtanulni bánni, ugyanakkor ha sikerül, igencsak veszélyesek lehetnek az ellenségeikre nézve. Egy különleges tulajdonságuk is van: ha egy varázslatot rosszul használnak vele, visszafele is elsülhet.

Az unikornis szőre a leghűségesebbnek bizonyuló pálcamag-alapanyag, amelyet sötét varázslatokra nagyon nehéz rávenni. Nem a legerősebb, ugyanakkor varázslatai következetesek és biztosak.

 
a tale from the Wizarding World
Lépj be a történet világába - a trilógiához kapcsolódó képes ismertető jelenleg szerkesztés alatt áll, de regisztrált felhasználók bele tudnak lesni jelenleg is:
 

 
Ha érdekelnek a történet szereplői, részletei, háttérinformációi, akkor látogass el az alábbi linkek valamelyikére:
2. könyv, 7. fejezet
Az elkövetkező hónapban Rowan minden jártasságával azon volt, hogy minél többet megtudjon a titokzatos önoltóról, amit Graves lakásán találtak. Azt kiderítették Reynarddal, hogy nagyjából milyen technikával és hogyan működik, azonban hiába a hosszú, gyakran hajnalba nyúló órák, melyet a tárgy tanulmányozására fordítottak, semmit nem sikerült kideríteni róla, ami kicsit is közelebb vihette volna őket Percival Graves-hez vagy akár Grindelwaldhoz.

233 Broadway, bal ajtó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2018-11-11
 

 (c) Hirfael 2018-2022 

 Harry Potter, Fantastic Beasts & characters (c) J. K. Rowling 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG