Roxfort, 1911 szeptember 01.

A fekete taláros gólyasereg egymáshoz húzódva toporgott a hatalmas, lebegő gyertyákkal megvilágított csarnokban. Az előttük lévő emelvényre helyezett tanári asztalnál ülők, valamint a Roxfort négy házának hosszú asztalánál helyet foglaló idősebb diákok mind azt figyelték, ahogy a Sötét Varázslatok Kivédése tanár felolvassa a listáján szereplő következő nevet.

 - Corbitt, Reynard Lancelot!

Rowan figyelte, ahogy öccse felbotorkál az emelvényre. Reynard szemüvege lecsúszott az orrán, és szemmel láthatóan roppantul izgult; úgy nézett ki, mintha egyenesen tartana attól az elnyűtt, koszos varázslósüvegtől, amely a Dumbledore professzor mellé állított háromlábú széken hevert. A fejfedő sokkal figyelemre méltóbb volt, mint azt Rowan gondolta, amikor először meglátta. Miután a várakozás csendje ült a csarnokra, felnyílt egy, a karimája fölötti hasadás és a süveg beszélni kezdett: verséből kiderült az, amelyet a gólyák most a gyarkorlatban is megtapasztalhattak: a Teszlek Süveg osztotta be őket a Roxfort négy háza közül valamelyikbe. Rowan és Reynard előtt csupán néhány gólya volt a névsorban. Amikor szólították őket, valamennyiük helyet foglalt a háromlábú széken, majd felvette a Teszlek Süveget, amely valamelyik ház nevének kikiáltásával adta a közönség tudtára döntését. Rowan tekintete egy pillanatra a tanári asztal, azon belül is az igazgatói szék felé vándorolt. Phineas Nigellus Black eddig majdhogynem unott képpel ülte végig a beosztást, most azonban érdeklődve hajolt előre. Reynard (mint az összes többi gólya) igencsak nevetségesen festett, ahogy a fejére tett süveg az arcába csúszott.

 - Egyértelmű, fiam… - szólalt meg a fejfedő, alig néhány másodpercnyi csönd után. - HOLLÓHÁT!

Reynard megkönnyebbülten kapta le a süveget és már szaladt is volna a Hollóhát asztalához, ahol új társai várták, amikor valószínűleg eszébe jutott, hogy egy Corbitt nem futkározik nevetségesen, és lassítva igyekezett nyugodtnak és méltóságteljesnek tűnve távozni. Rowan elmosolyodott, ahogy helyet foglalt. Szép volt Rey, gondolta és tudta, hogy öccse hallja őt.

 - Corbitt, Rowan Allura!

Rowan magabiztosan lépett előre a neve hallatán. Az ő lába egy cseppet sem remegett, ahogy odament a székhez, melyen előtte Reynard gubbasztott, s mielőtt a Teszlek Süveg a fejére került volna, még Phineas Nigellusra is hátrapillantott. Az igazgató kihúzta magát a székében és helyeslő mosollyal figyelte őt. Aztán Rowan fejére rátették a Teszlek Süveget és ahogy a jóval nagyobb fejfedő az arcába csúszott, elsötétült előtte minden.

Hűha, szavamra! csendült a fejében egy éles, magas hang, amitől kissé összerezzent. Te aztán nem vagy olyan könnyű eset, mint a fivéred! Őt nem volt nehéz elhelyeznem, na de téged…

Hát… Rowan nem tudta, mit gondoljon. Határtalanul meglepte, hogy a süveg beszélni kezdett hozzá, bár valójából gondolhatta volna, hogy a nagy csöndben, amíg egy-egy gólya beosztása zajlott, más is történik, mint néma, eseménytelen várakozás. Igazából édesapám és Phineas bácsi is sokat gondolkodott azon, hogy Mardekár vagy Hollóhát. A kettő közül én inkább a Mardekárba mennék.

A hang most olyan volt, mintha a süveg kuncogna.

Ez azért nem olyan egyszerű, kislány.

A percek peregtek egymás után. Rowan és a süveg beszélgetését természetesen nem hallotta senki, ám a csarnokban ennek ellenére is egyre fokozódott az izgalom. A kislány összeszorította a száját, néha összerezzent, a szék támláját szorította, mintha komolyabb szópárbajba keveredett volna a süveggel. A házak asztalainál ülő diákok közül sokan összenéztek, a tanárok pedig immár kivétel nélkül feszült figyelemmel nézték Rowant. Ritka alkalom volt, amikor egy diák öt percnél hosszabb ideig várt a süveg döntésére; az ilyen eseteket külön számon tartották, Rowan Corbitt pedig már több, mint négy perce ült ott.

Okos és ambiciózus, igen. dünnyögte a süveg, immár sokadjára. Rowannak fogalma sem volt, mennyi ideje tanakodik a sorsa felett. Nem tudom, annyira egyforma. Te azt mondanád, inkább legyen Mardekár, mint Hollóhát? Na jól van, talán. Mégsem tudnálak azonban oly egyszerűen elengedni. Egy utolsó kérdésem lenne hozzád… Nincs rossz válasz rá, de bölcsen gondold át, mit felelsz. Ez fogja eldönteni, hova is teszlek majd.

Mardekár vagy Hollóhát. futott át Rowan fején, s most először újra elmosolyodott. Mi a kérdésed?

Eltelt az ötödik perc is. A csarnokban lélegzet-visszafojtva figyelték, ahogy a Süveg karimája fölötti szakadás végre-valahára felnyílik, majd a fejfedő zengő hangon kiáltotta bele a csendbe…

 - GRIFFENDÉL!

A felzúgó tapshoz a Griffendél asztalánál ülő diákok mellett mindenki csatlakozott. Rowan ellenben kővé dermedve ült a széken. Biztosan rosszul hallotta… biztosan valami tévedés történt. Ő nem lehet Griffendéles, nincs benne semmi, ami ehhez a házhoz kötné! Teljes döbbenetében halkan-sokkolva nyögött fel, mint aki képtelen elhinni, hogy mindez megtörtént. Keze most kezdett el remegni, kétségbeesetten szorította a háromlábú szék oldalát.

Hirtelen káprázni kezdett a szeme, ahogy Dumbledore professzor leemelte a fejéről a Teszlek Süveget. Újra látott, de a csarnok képe a hosszú asztalokkal, a diáksereggel és a lebegő gyertyákkal egy nagy fényes kavalkáddá folyt össze.

 - No, menj. - hallotta Dumbledore halk, szelíd hangját, és a professzor egy pillanatra a vállára tette a kezét. Azután is magán érezte újdonsült házvezető tanára tűnődő tekintetét, hogy valamiképp sikerült felállnia és lassan a Griffendél asztala felé vonszolnia magát. Eddig szőke haja vörösre változott a zavartól és a szégyentől, mellyel meglepett morajt és némi kuncogást váltott ki (hisz most már frizurája is a választott ház színében tündökölt). Nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja, Phineas Nigellus Black most megkövülten, arcára fagyott mosollyal ül az igazgatói székben…

A Teszlek Süveg egy szóval sem utalt rá, hogy a Griffendélbe szándékozik tenni őt. Rowan annyira biztos volt benne, hogy a Mardekárba vagy a Hollóhátba fog kerülni, hogy a többi gólyával ellentétben egy cseppet sem tartott a beosztástól, fölényes nyugalommal és magabiztossággal várta, hogy sorra kerüljön. Nem is érzékelte, hogy a beosztás zajlik tovább, majd a miután az utolsó gólya is helyet foglalt és elvitték a Teszlek Süveget, az ünnepi vacsora egész egyszerűen, varázslatos módon az asztalon termett (mellette néhány felsős arról suttogott, hogy az igazgatói köszöntő valamiért elmaradt), étvágya sem igazán volt, a vele szemben ülő fodorgalléros kísértet noszogatására gépiesen tett néhány falatot a szájába. Lesütötte a szemét, gondosan kerülve mindenki pillantását, pedig tudta, hogy ha más nem is, Reynard néha aggodalmas pillantásokat vet felé a Hollóhát asztalától.

Hogy történhetett meg ez? Fogalma sem volt róla… Az őt uraló zsibbadt döbbenet pedig lassan átadta helyét a félelemnek, hogy mit fog szólni az édesapja, ha megtudja, hogy hova került… és a kérdésnek, hogy ha más választ ad a Teszlek Süveg utolsó kérdésére, nem azt, ami a szívében volt, akkor vajon most egy másik ház asztalánál ülne-e, s a félelem helyett a lelkiismeret-furdalás nehezedne titkon a vállaira.