Roxfort, 1913 október 11.

Hangos nevetés töltötte be a tantermet. A széttolt padok között álló véla látványos változáson ment keresztül néhány másodperc leforgása alatt: ezüstszőke hajzuhataga megszürkült és megtöredezett, szép arcára mély árkokat szántottak a ráncok, elcsúfítva azt, sudár alakja összetöpörödött, meggörnyedt, púpossá téve a hátát. Mindent összevetve már egyáltalán nem volt szép, sőt, meglehetősen rútnak hatott. Dumbledore professzor elismerően biccentett.

 - Igazán egyedi megoldás, ami öt pontot ér a Hollóhátnak. - mondta. A sor elején álló fiú leeresztette a pálcáját és vigyorogva iszkolt hátra. Dumbledore végigpillantott a diákokon. - Azt hiszem, mindenki sorra került… akkor ideje befejezni az órát.

Egy intéssel hátraröpítette a vélát, amely eltűnt a terem végében álló hatalmas szekrény rácsukódó ajtaja mögött.

 - Így ni. Az órának vége, mehettek. - Dumbledore derűsen dőlt neki a tanári asztalnak. - Rowan, maradnál még egy percre? Segítenél a helyére tenni a padokat?

Rowan Corbitt kivált griffendéles társai közül.

 - Ahogy kívánja, professzor.

A többi diák zsibongva tódult ki a Sötét Varázslatok Kivédése terem ajtaján, magára hagyva Rowant a professzorral. A lány kifejezéstelen arccal vette elő a pálcáját, távtaszítva a legközelebbi padot a székeivel együtt. Persze tudta jól, hogy Dumbledore nem azért kérte, hogy maradjon, mert segítségre lenne szüksége az összepakolásnál, de beszélgetni egy cseppet sem volt kedve, így hát makacsul lökdöste a padokat a helyükre.

 - Mondd Rowan, otthon a kúriátokba sosem tévedt be egyetlen mumus sem? - kérdezte szórakozottan Dumbledore, fejével a szekrény felé bökve, amely időről-időre finoman megrázkódott.

 - Nem. - Rowan a kelleténél kicsit hevesebben lendítette meg a pálcáját, melynek következtében az egyik szék felborult.

 - Értem. - bólintott a professzor, kis ideig elgondolkozva figyelve őt. Mivel Rowan továbbra sem szólt többet a szükségesnél, folytatta. - Igazán hősies cselekedet volt a fivéredtől, hogy a segítségedre sietett.

Rowan bosszúsan fújtatott egyet.

 - Ez a testvérek dolga, nem? - most először nézett a professzorra. - Vigyáznak egymásra.

Dumbledore arcán egy pillanat erejéig mintha átsuhant volna valami megnevezhetetlen érzelem. Végül csak megvakarta görbe orrát és lassan bólintott.

 - Valóban. Ez lenne. - válaszolta. - Mindenesetre a mumusod elég… sajátos formát öltött, ha megjegyezhetem ezt.

 - Nem mindenkinek lehet vicces mumusa, mint Rey-nek. - csattant fel Rowan. Reynard mumusa egy túlbuzgó seprű volt ugyanis, amely mindenáron a hátára akarta kapni a fiút. Rowan azt kívánta, bárcsak neki is ilyen egyszerűen kezelhető dologgal kellett volna szembenéznie. Amikor Dumbledore felszólította őket, hogy mindenki gondolkodjon el azon, mi lehet a legnagyobb félelme, neki semmi nem jutott eszébe. Akkor sem tudta, hogy a varázslény mivé fog alakulni, amikor már ő volt a soron következő, és az eredmény igencsak sokkoló volt számára. Nem tudott mit kezdeni a ténnyel, amelyet egy ártatlannak tűnő mumus felfedett előtte, csak állt a terem közepén leblokkolva, értetlenül. Végül Reynard sietett a segítségére (a griffendéleseknek és a hollóhátasoknak abban az évben közös SVK órájuk volt), aki egész egyszerűen beugrott elé, magára vonva a mumus figyelmét. Rowan roppantul hálás volt neki. A kezdeti döbbenet után már csak az hiányzott volna, hogy nevetségessé tegye azt, amit a varázslény megjelenített előtte: saját magát.

Minden pad a helyére került, nem maradt mit távtaszítani. Rowan kelletlenül állapította meg, hogy nem tud további tevékenység mögé bújni tanára érdeklődése elől.

 - Igazán köszönöm a segítséget… Kérlek ülj le, Rowan. - Dumbledore barátságosan mutatott a vele szemben lévő asztal lapjára, és a lány kelletlenül kászálódott fel. Sosem szerette a beszélgetéseket házvezető tanárával. A professzor sokszor figyelte őt, és bár Rowan nem tudta ennek az okát, gyakran volt egy olyan kellemetlen érzése, hogy Dumbledore sokkal többet tud őróla, mint azt sejti vagy szeretné. Nem akart a ragyogó, égszínkék szempárba nézni, mely most kutatóan fürkészte őt, így inkább lefelé bámult, a furcsa, ezüstös szerkezetre, amely a professzor kezében volt. Dumbledore szórakozottan fel, majd lepattintotta a tetejét, újra meg újra, mintha csak megszokásból tenné. A szerkezet hosszúkás volt és kényelmesen elfért Dumbledore tenyerében, és minden egyes fel-lepattintásnál halk, kattanó hangot hallatott, de más nem történt. Rowan hosszú ideig bámulta, majd mikor már kezdett kínossá válni a csend és Dumbledore vizsgálódó tekintete, halkan megszólalt.

 - Én nem félek önmagamtól, professzor.

 - A mumusod ennek ellenkezőjét mutatta. - jegyezte meg szelíden Dumbledore. Rowan elpirult.  - Ez igazán különleges dolog, ami kifejezetten ritkán fordul elő. Sőt.

 - Szembe tudok nézni a félelmeimmel. - Rowan félrefordította a fejét. Nem értette, hogy Dumbledore miért szentel nagyobb figyelmet neki, mint diáktársainak, azt sem, hogy miért mindig vele történnek olyan dolgok, amelyek felkeltik az érdeklődését. Nem ez volt az első eset, és Rowan sosem szerette, amikor a professzor figyelmének céltáblájává vált. Ott ültek egymással szemben, tanár és diákja, mintha valami néma meccset vívnának, melyet csak ők ketten ismernek. Dumbledore egy utolsót kattintott a kezében tartott szerkezettel, majd talárja redői közé rejtette azt.

 - Ha van bármi, amit szeretnél elmondani…

 - Nem. - vágott a szavába Rowan, majd észbekapva igyekezett udvariasabb hangnemben folytatni. - Nincs semmi, professzor.

Dumbledore figyelte őt egy darabig, de végül, Rowan várakozása ellenére nem kezdte tovább faggatni, sem győzködni.

 - Rendben van. Remélem tudod azért, hogy ha kérdéseid vannak, nem maradsz magadra. Bármikor felkereshetsz. - mintha elmosolyodott volna, Rowan pedig furcsamód úgy érezte, nem árt, ha megjegyzi, amit a professzor mondott. Dumbledore finoman intett a fejével. - Most elmehetsz.