Roxfort, 1914 december 03.

Az éjszakai repülést kedvelte a leginkább. A sötét, csillagokkal teleszórt ég alatt igazán szabadnak érezte magát, előtte végtelen tér és lehetőségek. A vastag szőnyeg finoman hullámzott alatta, s bár a menetszél az arcába vágott és a decemberi hideg sem volt alapjáraton olyan kellemes, egy ügyes melegítő varázslat megoldotta ezeket a problémákat. Rowan Corbitt vidáman kapaszkodott a repülő szőnyeg szélébe, miközben a hóval borított, érintetlen téli tájban gyönyörködött.

 - Még megyünk pár kört, jó, Ali? - kérdezte. A szőnyeg helyeslően megremegett. Mióta Rowan elhozta őt abból a különös szobából, szoros kötelék alakult ki közöttük: Ali (a nevet Rowan egy megsárgult cetlin találta meg, ami a szőnyeg aljára volt ragasztva, s igazából nem tudta, hogy a szőnyeg vagy a gyártó neve-e, a szőnyeg mindenesetre hallgatott rá) olyan lett a lánynak, mint egy barát. Amúgy is furcsa egy varázstárgy volt, külön személyiség, amit nem igazán lehetett elmondani még a legkülönlegesebb mágikus holmikról sem. Rowan sokszor elgondolkozott azon, ki és hogyan bűvölte meg Alit, s hogy egyáltalán miért került oda, ahol ő később megtalálta (arra a szobára egyébként többet nem akadt rá, hiába kereste… ha Ali nem lett volna, talán érdekes álomnak gondolta volna az egészet, így azonban biztos volt benne, hogy a terem létezik valahol). A szőnyeg megszerette őt és Rowan is ragaszkodott hozzá. Létét ugyan titokban tartotta osztálytársai előtt, és otthon, a szüleinek sem beszélt róla; senki nem tudta, hogy mi lakik a lány iskolai ládájának mélyén. Ali számtalan éjszakai kirándulás elmaradhatatlan szereplőjévé vált. Milyen jó, hogy a Griffendélbe kerültem, viccelődött néha Rowan. A toronyból könnyebb kirepülni, mint egy alagsori klubhelységből. Imádott Alin a roxforti birtok fölött, a kastély körül repkedni; kivételes varázslótehetsége pedig lehetővé tette, hogy további bűbájokat hajtson végre a szőnyegen, olyanokat, amelyek még inkább észrevétlenné tették az eszközt és utasait, valamint magát az utazást is kényelmesebbé alakították. Ami pedig még jobb volt, hogy a repülő szőnyeg Reynardra is hihetetlen hatással volt: a fiú, akit sokkolt a repülés, a seprűn való közlekedés, és azóta a régi baleset óta még inkább rettegett mindentől, aminek köze volt a témához, egészen különös módon Alira fel mert ülni, sőt. A szőnyeg mintha elvarázsolta volna, kirántotta őt abból a bezárt állapotából, amibe a balesete után került. Persze továbbra is tartott a repüléstől és kerülte azt, de Ali valahogy kivételnek számított. Néha ő is elkísérte Rowant a kirándulásaira, bár a legtöbbször Rowan volt az, aki átrepült hozzá látogatóba a Hollóhát-toronyba.

Mint például azon az éjszakán is.

Rowan repült még néhány kört a csillagvizsgáló torony körül, majd elkanyarodott egy alacsonyabb, szélső torony felé, s annak egyik ablaka előtt lebegve halkan megkocogtatta az üveget.

 - Ro! - Reynard kapkodva nyitotta ki az ablakot és a párkányon áthajolva nézett ki nővérére. - Várj, a többiek még nem alszanak olyan mélyen…

 - Disaudio. - dünnyögte Rowan, hanyagul intve a pálcájával. Látszólag semmi sem történt, de az ikrek tudták, hogy immár a közelben tartózkodók sem hallanák kettejük hangját. - Na most már nem lesz gond.

Reynard megcsóválta a fejét, de nem tudta elfojtani az arcára kiülő vigyort.

 - Írtam, hogy ma nem érek rá, épp a tanulmányomon dolgozom.

 - Aha. - Rowan szemöldökráncolva vette elő a medálját, azt, amit az édesapjától kapott a beosztása után és megnézte a hátulját. Az eredeti, belekarcolt idézet helyén most Reynard szép, szálkás írása virított: Ma kihagyom, tanulnom kell. - Hát ezt már nem olvastam.

 - Pedig most már fel is forrósodik, ha új üzenet van. - jegyezte meg a fiú, és felpattintotta a zsebóráját, melynek belső felén, az ottani idézet helyén pedig Rowan korábbi írása volt olvasható: Este átugrok, 23:50.

A medált és az órát az ikrek közösen bűvölték meg. Általuk bármikor üzenhettek egymásnak: ha az egyikük meg akart osztani valamit, csak elmondta a nála lévő tárgynak, és az írott formában megjelent a másik fél eszközén. És ez csak egyike volt azoknak a magas szintű, különleges varázslatoknak, amelyet az ikrek végrehajtottak.

Beteljesült az, amit még az ikrek apja jósolt Phineas Nigellus Black-nek: Rowan és Reynard meglepően rövid időn belül az iskola éltanulói, legnagyobb reménységű diákjai közé kerültek. Ráadásul még annál is messze tehetségesebbek voltak, mint amire számítottak tőlük. Negyedikes korukra már olyan varázslatok végrehajtására is képesek voltak, amelyekre kevesen, és tudásban bőven felülmúlták a végzősök legtöbbjét. Sikeresek voltak mindenben, amihez csak hozzákezdtek, már most mindenki nagy jövőt jósolt nekik. Az ikreket ugyanakkor vajmi keveset érdekelte a körülöttük való felhajtás és a hírnevük; ők jól megvoltak egymás között a kísérleteikkel, másokkal nem megosztott tanulmányaikkal, s környezetük lassan beletörődött abba, hogy a zseniális páros meglehetősen magának való. Bár nagyjából mindenkivel jól kijöttek, nem volt sok barátjuk s nem is igazán vettek részt a Roxfort közösségi életében, leszámítva a tőlük megkívánt formalitásokat.

Rowan nyújtózott egyet és úgy nézett le öccsére, aki az ablakpárkányra könyökölt.

 - És hogy állsz a tanulmánnyal?

 - Rosszul. - válaszolta Reynard. - Egyszerűbb lenne, ha megérkezett volna a könyv, amit az Abszol Útról rendeltem, így viszont kénytelen vagyok jegyzetekre és az emlékeimre támaszkodni, ami azért nem ugyanaz.

 - Amióta kitört az a mugli háború, a mi postánk is lassabb. - sóhajtott Rowan. - Szóval akkor nem jössz?

 - Sajnos ma este nem tehetem. - csóválta a fejét Reynard. Rowan elnyúlt a szőnyegen.

 - Jó, jó… akkor egyedül fogok gyönyörködni a holdban. - lengette meg a kezében tartott tárgyat.

 - Az nem Perpetua Fancourt szerkezete? - kérdezte csodálkozva Reynard. Nővére elvigyorodott.

 - Kölcsönadta. Egész hasznos holmi, ügyes az a lány. És szerintem teljesen odavan érted.

 - Az osztálytársam. - ráncolta a homlokát Reynard. - Biztos mondta volna, ha…

 - Merlinre, Rey. - kuncogott Rowan. - Egyáltalán nem értesz a lányokhoz. Ez nem olyan dolog, amit csak úgy elmondana neked, és szerintem a gondolatai is elég zavarosak, ha a közeledben van, szóval onnan sem tudod kiolvasni. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy titkon abban reménykedett, hogy veled szeretném felhasználni valamire ezt a holmit.

 - Hát ezt én tényleg nem értem. - Reynard megadóan csapta le a pennáját, gondosan kerülve Rowan tekintetét. - De rendben van, megyek.

 - Kitűnő. - Rowan vidáman húzódott odébb, hogy öccse az ablakon keresztül nyugodtan átmászhasson a repülő szőnyegre. - Hát akkor, Ali… indulhatunk is!

Jegyzetek:

 - Perpetua Fancourt a lunaszkóp feltalálója. Ugyanabban az évben lett Roxfortos, mint az ikrek, és a Hollóhát házba került, ahova Reynard is. Eddig a canon info; ebben a történetben ő is ugyanolyan különc, mint az ikrek, és már gyerekként érdekli az asztronómia, különböző saját maga által barkácsolt szerkentyűkkel vizsgálódik (mivel 1926-ban a lunaszkóp már egész elterjedt cucc Amerikában is, eléggé hihető, hogy Perpetua már roxfortosként kísérletezgetett a témában).

 - Rowan a mugli háború alatt az első világháborúra utal, ami abban az évben, nyáron tört ki.

 - Rowan a disaudio-bűbájt használja, ami canon történetben a Félvér Herceg találmánya, bár szerintem elég egyszerű és logikus varázsige ahhoz, hogy már korábban is feltalálják.