Roxfort, 1916 február 14.

A tömeget sosem kedvelte. Az egy helyen tartózkodó sok ember összezavarta őt: a számtalan gondolat, melyet ő mind hallott, elcsitíthatatlanul zúgott a fülében. Reynard Corbitt megrázta a fejét, mintha úgy próbálná elhessegetni a bosszantó, túltelített gondolatokat. Nem járt valami nagy sikerrel. A partinak több vendége volt, mint ami a konfortzónájába belefért (nagyjából húsz fő); javarészt zsibongó diákok, de egy-két tanára is jelen volt. A beszélgetők lábainál házimanók sürgölődtek, a fejükön egyensúlyozott tálcákról kínálgatva az ételeket és italokat. Reynard elvett egy pohár töklevet és igyekezett hátrébb húzódni.

 - Hogy tetszik a parti, Rey?

Rowan perdült oda mellé. Kifejezetten gyönyörű volt visszafogott stílusú, hosszú ruhájában, szőke haja laza kontyba csavarva szinte ragyogott a lámpások fényében (Reynard szerint valamennyi metamorfmágia-trükk is volt a dologban). Belenézett öccse poharába és felszisszent.

 - Még most is azt a förmedvényt iszod? - felé nyújtotta a poharát (Rowanról köztudott volt, hogy a Roxfortban közkedvelt töklevet ki nem állhatja). - Mézbort inkább?

 - Prefektus vagy, Ro. - csóválta a fejét Reynard.

 - Akárcsak te. - Rowan belekortyolt az italába. - Ha nem akarnák, hogy alkoholt igyunk, nem hozatták volna ide. Nem is olyan erős. És különben is, amennyi partin voltunk már, eleget gyakoroltuk a mértéktartást is.

Ebben igaza volt. Az előző nyár és a karácsony folyamán az ikrek édesanyja, aki a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott vezető pozícióban, számtalan fogadást tartott a család darlingtoni birtokán, melyek legtöbbjén kötelező jelleggel Rowan és Reynard is részt vettek. No persze ezeknek a partiknak nem volt semmiféle családi vonatkozása: Mrs. Corbitt szigorúan munkaügyben hívott meg különböző fontos személyeket, s gyermekeire már nem igazán volt ideje. Reynard még most is könnyedén kiolvasta nővéréből az elfojtott haragot, amit ez okozott.

 - Rendben, kérek belőle. - vette át a poharat Rowan kezéből gyorsan. A lány helyeslően biccentett, aztán az ikrek a falnak dőlve, iszogatva figyelték tovább a partit.

A Roxfortban sem kerülhették el az efféle fogadásokat. Részt vettek már több kisebb összejövetelen, egy halloween-i vacsorán, egy karácsonyi ünnepségen, most pedig épp a Bálint-napi partin múlatták az időt (amelyre egyébként Reynard, akit egyáltalán nem izgattak az ilyesfajta dolgok, partner nélkül érkezett, habár fogalma sem volt arról, hány jelentkező lett volna arra a „pozícióra”, amelyet végül senki sem töltött be). Mindezen alkalmak kiagyalója pedig nem volt más, mint a bájitaltan tanár, Horatius Lumpsluck.

Lumpsluck professzor különös egy ember volt: kedvelte a nyugalmat és a kényelmet, és Reynard szerint legalább annyira szerette megadni a módját a dolgoknak, mint Phineas Nigellus Black, de mindemellett volt még egy igencsak figyelemre méltó jellemvonása (melynek a legtöbben nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, észre sem vették). Lumpsluck zseniálisan értett ahhoz, hogy a megfelelő emberek társaságát keresse és a megfelelő, tehetséges diákokat támogassa. Az általa tartott partikra nem volt hivatalos mindenki, csupán azok, akik tényleg kiemelkedtek a többiek közül valamiben, vagy esetleg valamelyik felmenőjük volt híres. Lumpsluck kiválogatta és maga köré gyűjtötte ezeket a diákokat. Rowan és Reynard persze oszlopos tagjai voltak ezeknek a Lumpsluck-féle összejöveteleknek. A professzor állandóan mondogatta nekik, hogy tanulmányaik végeztével remek pozíciókba ajánlhatja be őket a Mágiaügyi Minisztériumban (hisz az ikrek nem csak kivételesen tehetségesek voltak, de még fontos felmenőkkel is rendelkeztek)… ám Rowannak és Reynardnak megvoltak a maguk tervei is, amit nem árultak el egyelőre sem a bájitaltan tanárnak, sem senki másnak. Lumpsluck mindenesetre remek vacsorákat adott, amiket az ikrek többé-kevésbé élveztek, vagy legalább is hasznosnak látták, ha megjelennek rajtuk - nem csak Lumpsluck professzor volt az, aki tudatosan építette a kapcsolatait.

 - Egyébként meg, ki elől bújtál el? - kérdezte Rowan, tekintetével a vendégeket méregetve. Reynard megvonta a vállát.

 - A gondolatok elől. - válaszolta csendesen. - Túl hangosak.

Rowan az öccsére sandított. Vele ellentétben Reynard különleges képessége észrevehetetlen volt. Míg Rowan metamorfmágiája mindenkinek szemet szúrt (pedig a lány már egyre jobban tudta kontrollálni) és gyakran megbámulták miatta, addig Reynardról szinte senki sem tudta, hogy legillimentor. A fiú tisztában volt vele, hogy Rowan titokban néha irigykedik, nem nagyon, csak egy kicsikét. A legillimenciának számos alkalommal nagy hasznát vette, anélkül, hogy az bárkinek is a tudomására jutott volna. Reynard ezt így is tartotta jónak, s habár előfordult, hogy fejtörést okozott a körülötte lévőknek egy-egy cselekedetével, a titka megmaradt.

 - No és mire gondol Lumpsluck? - suttogta kíváncsian Rowan, fejével észrevétlenül a közelükben álló alacsony, kissé testes professzor felé bökve. Lumpsluck meglehetősen kitűnt a társaságból vörösesszőke bajszával és kissé ódivatú, lila bársonyzakójával. Reynard szeme összeszűkült a koncentrálástól, ahogy figyelte. Nehéz volt egy elmét olvasni a nagy „zajban”.

 - Szívesen enne még cukrozott ananászt, de elfogyott. - mondta végül. Rowan felkuncogott.

 - Bár nekem is ez lenne a legnagyobb gondom… - jegyezte meg, még mindig a vendégeket figyelve. Futólag elfintorodott, végül folytatta. - Már nem vagyunk együtt Prewett-tel.

Reynard kissé csodálkozva nézett rá.

 - Hogyhogy? - kérdezte. - És akkor miért együtt jöttetek a partira?

 - Csak úgy. - Rowan a vállát vonogatta és Reynard kiolvasta belőle, hogy meglehetősen hálás azért, hogy nem firtatja tovább a dolgot és nem tesz utalást nővére korábbi rövid, viharos kapcsolataira sem, amelyekből az elmúlt évben bőven kijutott. Rowan vett még egy pohár mézbort egy arra járó házimanó tálcájáról és belekortyolt a finom, édes italba. - Amúgy is, ideje lenne kicsit a közelgő RBF-ekre is odafigyelni.

 - Amikor már megütöd a RAVASZ-szintet? - nevetett halkan Reynard. - Nem is tudom, ki volt az, aki a múltkor…

 - Jó, jó. - fojtotta belé a szót a nővére. Reynard elégedetten húzta ki magát, de csak egy pillanatig, utána felnyögött, ahogy észrevette, hogy Lumpsluck elindul feléjük.

 - Jaj ne.

 - Kimentselek? - kérdezte suttogva Rowan. A fiú reménykedve nézett rá; semmi kedve sem volt a professzorral társalogni… úgy általában sosem volt kedve partikon bárkivel is beszélgetni. Hasonló alkalmakkor mindig félrevonult és igyekezett elkerülni a tömeget, a zsibongó gondolatokat és a számára kínos és megerőltető formális beszélgetéseket.

 - Megtennéd?

 - Hát… legyen. - Rowan elvigyorodott. - Most az egyszer. De ne feledd, hogy az adósom vagy.

Vidáman megveregette öccse vállát, majd elindult, ott hagyva Reynardot a pohara társaságában, a biztonságot nyújtó félhomályban.

Jegyzetek:

 - Rowan és Reynard a Lump Klub kezdeti formájának tagjai (a klubnak itt még nincs neve, ezek az első évek, amikor Lumpsluck elkezdi szövögetni azt a bizonyos pókhálóját).

 - Ötödiktől kezdve végzős koráig Rowannak több rövid, nem túl jól sikerült kapcsolata volt. A fejezetben említett fiú Colman Prewett (OC), az aranyvérű Prewett család egyik tagja, ahova később Molly Weasley is született.