Rowan és Reynard Corbitt úgy érzik, megütötték a főnyereményt: hosszas kutatás után végre nyomára bukkantak egy igen értékes mágikus ereklyének, amely csak arra vár, hogy valaki rátegye a kezét. Az ikrek New York-ba utaznak, hogy megszerezzék az áhított kincset, arról azonban sejtelmük sincs, hogy ezzel mennyi kalandba (és bajba) fognak keveredni...
|
Grindelwald lelepleződött New York-ban, Rowan Corbitt pedig fivérével Percival Graves keresésére indul. A reménytelennek tűnő küldetés során nem várt szövetségesekre lel, és végül egy olyan összeesküvés közepén találja magát, amely örökre eldönti a sorsát.
|
|
|
|
2/2. fejezet2019.11.25. 20:31, Hirfael
Nagyon, nagyon elmaradtam az utóbbi időben, aminek elég sok oka van. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztam az oldallal és a történettel, sőt. Hamarosan majd lesz egy bejegyzés, amelyben ismertetem ezen tevékenységeket is, addig is azonban, végre-valahára elkészültem a következő fejezettel.És végre-valahára felbukkan Göthe is, akit nagyon vártam ám :3 Előzetesben ennyit, a többihez pedig jó olvasást!
Háttérinfok vol132019.07.27. 21:38, Hirfael
Mint láthattátok, az oldal változott valamennyit. Végre összeszedtem magam és egy kicsit variáltam a kinézeten, a legutóbbi átalakítás óta ugyanis több változás volt, ezek a dolgok pedig elég jelentősek ahhoz, hogy látványosabb helyre kerüljenek. Azaz:
-
A Tales of the Graves megkapta a külön oldalsó menüjét.
-
Laerthel története, a The Cat Among the Pigeons szintén kikerült, hiszen a történeteink egy világban játszódnak, a karaktereink rokonok, és mindenkinek, aki tud angolul, nagyon tudom ajánlani Laer történetét :)
-
Készítettem egy vendégkönyvet. Őszintén, nem tudom, van-e értelme, de jól mutat ott oldalt, szóval marad. Bár nem bővelkedem bennük, nagyon szeretem a kommenteket és nagyon hálás tudok lenni értük...
-
A láblécből átpakoltam az oldallal kapcsolatos linkeket a jobb oldal aljára. Ezeket még fogom szerkesztgetni, de egy részük így is elérhető.
Emellett azért a háttérvilággal kapcsolatos részleggel is foglalkoztam az elmúlt időben.
-
Nekiestem az idővonalnak. Először is, részekre bontottam, mivel elég hosszú időszakot fejt ki és így talán átláthatóbb. Az alap menüje készen van, a többivel meg dolgozom folyamatosan. Nyilván a szériákat kifejtő részek a történettel párhuzamosan fognak felkerülni. A múltbéli és a közvetlen előzményeket taglaló, illetve a Grindelwald legyőzése után lévő 50 éves szakaszokat befejeztem, és a CAtP idősíkjához is került fel pár dátum. Még az első széria az, amit be kell fejeznem mihamarabb.
-
A karakterek adatlapjaira felpakoltam néhány képet az adott karakterekről. Csak hogy jobban nézzen ki az egész.
2/1. fejezet2019.07.15. 11:04, Hirfael
Ééés folytatódik is a történet, az eléggé drámai és ennek megfelelően szenvedős első fejezettel. Hát, egyszer muszáj, hogy mindenre fény derüljön és ez nyilván nem jár túl nagy nyugival. Rowan mindenesetre meglehetősen személyesen éli meg ezt az egészet, ami ugyebár érthető, de azért remélem, nem lett túlságosan drámai... ezeket annyira nem tudom belőni. Mindenesetre, enjoy.
1. széria illusztrációk2019.07.09. 22:54, Hirfael
2. széria, prológus2019.07.06. 00:40, Hirfael
Hát akkor... itt is van az új széria bevezetője. Nagyon vártam már, hogy feltehessem, nagyon szeretem az ilyenfajta prológusokat (és epilógusokat).
Ami még fontos... ez, bár a záró fejezetből is lejöhetett már, egy elég baljós hangulatú széria lesz, talán a legsötétebb az összes közül. Nem lesz könnyű megírni, azt már a kezdetektől tudtam... Viszont számos új karakter fog bemutatkozni, valamint olyan összefüggéseket tudtam beletenni, amikre különösen büszke vagyok. Szóval... vágjunk bele :)
| |
|
|
2. széria, 6. fejezet
- Sikerült a legjobb találkozóhelyet választanod, Ro. - jegyezte meg cseppet sem lelkesen Reynard. A fiatalember egészen a falig húzódott és sápadtan pislogott az éjszakába. A tűzijátékok éles villanása és az azokat kísérő durranások csak még feszültebbé tették.
- Én javasoltam ezt a találkozási pontot.
Halk pukkanás hallatszott, és Edmund Limus jelent meg a lépcső tetején, maga mellett Gnarlakkal.
|
Üdv a MACUSA-nál
A MACUSA otthonául szolgáló Woolworth Building-be a Broadway 233-as számnál, szigorúan a bal oldali ajtón lehet belépni.
A regisztrációval rendelkező látogatók, olvasók plusz tartalmakhoz férhetnek hozzá, többek között az egyelőre félkész, a történet háttérvilágát feldolgozó képes ismertetőkönyvhöz.
Regisztrálni itt tudsz: link
|
Mágikus tevékenység-mérő
Vélemények, észrevételek, kérdések bejelentése, bármi, amit közölni szeretnél, leszámítva persze a hirdetéseket, mert ez nem arra való. Kommenteket, kritikákat nagyon szívesen és örömmel fogadok, akár a történettel, akár a háttérvilággal vagy az oldallal kapcsolatban :)
|
A Sequestrum-hadművelet
(c) Laerthel
Laerthel barátom története szorosan összefügg a Relikviavadászokkal: az írásaiban felbukkanó karaktek kapcsolódnak az enyémekhez és ebből kifolyólag a háttérvilág megalkotásában is sokszor támaszkodunk egymásra. A Sequestrum-hadművelet a Relikviavadászok utáni időkben játszódik, leginkább az 1990-es évekre fókuszálva.
|
|
|