1943 december 24.

Fellobbant a gyertya lángja. A fiú, aki eddig mélyen fölé hajolt, most izgatottan emelte feljebb kezeit a gyertya két oldalán. Mozdulatára a láng megnőtt, szinte ragyogott. A fiú homlokára ráncokat vont a koncentrálás, arca még komolyabb lett, miközben feszülten figyelte a lángot, amely csak nőtt és nőtt…

 - Aúú!

Thorne Gondulphus Graves az ajkába harapott, hogy elfojtsa a hirtelen fájdalom keltette kiáltást. Elveszítette az irányítást, a láng egy hatalmas lobbanással kialudt, a forró viasz szétfröccsent, alaposan megégetve az ujjait és a tenyerét. Thorne jobb híján a talárjába kezdte el törölgetni kezeit, hogy legalább a viasz lejöjjön róluk, alaposan összemocskolva a fekete anyagot, majd fásultan vette szemügyre a sérüléseket. Bőre csúnyán felhólyagosodott és fájdalmasan lüktetett, a sebek széle pedig vörös volt, mintha a láng megperzselte volna.

 - Thorne?

A fiú úgy kapta hátra a fejét, mintha valami szabályszegéssel kapcsolatban érték volna tetten. Az átváltoztatástan professzor nyugodt léptekkel sétált beljebb, egészen addig, amíg Thorne mellé nem ért, és kíváncsian, már-már vizsgálódón tekintett le rá félhold alakú szemüvegén keresztül.

 - Mit csinálsz a tantermemben?

 - Gyakorlom a pálca nélküli varázslást. - válaszolta Thorne és arca lángvörösre gyúlt, amikor látta, hogy a professzor néhány pillanat leforgása alatt felméri a rommá vált gyertya és a mindenfelé fröccsent viasz helyzetét. Gyorsan a háta mögé rejtette a kezeit, de tanára szerencsére nem véleményezte a dolgot.

 - Holnap lesz karácsony, Thorne. - mondta szelíden. - Igazán élvezhetnéd kicsit a pihenés adta lehetőségeket, azt, hogy a klubhelység a te birodalmad most, és megjegyzem, mennyei puding várja a nagyteremben, hogy elfogyasszák…

 - Nem érdekel. - Thorne most először ingerültnek tűnt, dühösnek. Makacsul eltekintett az ellenkező irányba. - Mindenki hazament… mindenki! A Roxfort összes diákja otthon, a családjánál tölti a karácsonyt, kivéve engem… meg Denemet, de ő nem is akart elutazni. Anya és apa sosem ér rá semmire… még rám sincs idejük. Még most sem.

Albus Dumbledore kis ideig csak figyelte a fiút, majd kényelmesen beült mellé a padba, egy pálcaintéssel eltüntetve a már megszáradt viaszcseppeket. Egy újabb pálcaintés egy nagy tálnyi süteményt és egy pár teli kupát bűvölt az asztalra. Csokoládé finom illata töltötte be a termet, Thorne pedig minden haragja és bánata ellenére gépiesen nyúlt, hogy elvegyen néhány falatot, amikor Dumbledore nem nézett oda.

 - Mintha csak az édesanyádat hallanám. - jegyezte meg némi derűvel a professzor, csodálkozó pillantást csalva ki Thorne-ból. - Ő is pont így panaszkodott diákkorában, hogy a szülei sosem érnek rá foglalkozni vele.

 - Akkor talán én sem kellek anyáéknak. - motyogta elszomorodva Thorne és a professzorra sandított. Dumbledore elkomorodott; amolyan fájdalmas komorság volt ez, olyasféle, amilyet Thorne még sosem látott az arcán, pedig több éve ismerte őt.

 - A szüleid rendkívül veszélyes munkát végeznek, Thorne. - mondta csendesen, komolyan. - Olyan munkát, amelytől sokak élete függ. Míg más szülők minden percet kihasználnak, hogy a gyermekeikkel lehessenek, mert rettegnek attól, mit hoz a holnap (a tavalyi tanév eseményei után ez még inkább érthető…), édesanyád és édesapád nem tehetik meg ezt olyan szabadon. Tudom, hogy ez sovány vigasz neked… de ha haragudni akarsz, ne a szüleidet hibáztasd, hanem engem. - a professzor sóhajtott egyet. - Én rángattam bele őket a Grindelwald elleni harcba. Mindketten kivételes erejű, tehetséges mágusok, de ami még ennél is fontosabb, hogy mindennél jobban szeretnek téged.

Thorne lehajtotta a fejét.

 - Én is szeretem őket… De miért nem segíthetek nekik akkor?

 - Még gyerek vagy. - csóválta a fejét Dumbledore. - Azzal segítesz, ha biztonságban maradsz, ha ők biztonságban tudhatnak.

Thorne elfintorodott, majd kissé félszegen tette fel a következő kérdést.

 - És a professzorra… a professzorra tényleg haragudhatok? - kérdezte alig hallhatóan, mintha félne kimondani. Dumbledore kedélyesen elmosolyodott és bólintott egyet.

 - A legteljesebb mértékben. Ha tudnád, édesanyád mi mindennek lehordott, amikor megkértem ennek a feladatnak az elvégzésére. - halkan felnevetett, elvett egy kupányi forró csokoládét és süteménydarabokat mártott bele. - Ha az emlékezetem nem csal, a végén apádnak kellett visszafognia.

Thorne arcán mosoly suhant át, ahogy elképzelte a professzor által leírt jelenetet, amely tökéletesen illett a szüleire, de ez a mosoly hamar tovatűnt.

 - Úgy aggódom, hogy valami rossz fog történni velük…

Dumbledore elnézte a fiú komoly, korához képest felnőttes arcát, okosan csillogó tekintetét, melybe most szomorúság vegyült.

 - Gyere. - karolta át Thorne vállát. - Ha valóban nem akarod élvezni a karácsony adta lehetőségeket, elkezdhetjük gyakorolni a patrónus bűbájt.

 - Tényleg? - Thorne most először tűnt valamivel vidámabbnak, de csak egy pillanatig, ugyanis eszébe jutott a megégett keze, melyet még mindig a háta mögött rejtegetett. Most, hogy újra figyelt rá, rájött, hogy a sérülés továbbra is fájdalmasan lüktet. Szégyenkezve csúszott lejjebb a széken; nem akarta, hogy a professzor lássa, milyen ügyetlen volt.

A segítség a legváratlanabb formában érkezett: apró lángnyelv villant közvetlenül előttük (Thorne rémülten felkiáltott és hátrahőkölt), majd egy gyönyörű, rubinvörös madártoll hullott le a padra, a gyertya maradványai és a süteményestál közé. A toll szélein még izzott a tűz fénye, mint valamiféle különleges varázslat. Dumbledore professzor elmosolyodott.

 - Nocsak… - dünnyögte derűsen, de jól érezhető meglepettséggel, majd fürgén felpattant és határozott léptekkel a terem sarkában álló kandallóhoz lépett. Thorne kíváncsian nyújtogatta a nyakát, de csak annyit látott, hogy a professzor mormog valamit, mire az eddig békésen parázsló tűz életre kel, fellobban. Dumbledore hátrált néhány lépést, a lángok pedig hirtelen élénkzöldre változtak, majd a következő pillanatban egy alak lépett ki közülük.

 - A patvarba, sosem fogom megszokni a Hopp Port. - Rowan Corbitt bosszankodva rázta le ruhájáról a hamut, majd egy fintor kíséretében futó pillantást szentelt köpenye megpörkölődött szegélyének. Aztán felderült az arca, ahogy észrevette, Dumbledore-on kívül ki van még a teremben. - Thorne!

 - Anya! - pattant fel a fiú és odarohant a nőhöz, hogy szorosan átölelje. Rowan Corbitt a karjaiba zárta őt. - Úgy hiányoztál…

 - Hát még te nekem, drágám. - Rowan futólag megtörölte a szeme sarkát, kihasználva, hogy Thorne annyira csimpaszkodik belé, hogy ezt nem láthatja, ahogy a kimerültségét sem. - Ugye rendesen viselkedtél? Jól megy a tanulás?

 - Minden rendben, anya. - dünnyögte kissé elpirulva Thorne, miután kibontakoztak az ölelésből, de az arcára kiült örömöt pillanatnyi zavara sem tudta letörölni. Rowan éles tekintete persze legutóbbi balesetének nyomait is kiszúrta.

 - Mi történt a kezeddel? - hüledezett, majd a sebek alapos vizsgálata után megsimogatta Thorne fejét. - Semmi baj, mindjárt rendbehozzuk. Megvárjuk apádat, ő jobb gyógyító, mint én.

 - Apát? - tátotta el a száját Thorne. Rowan sejtelmesen rámosolygott, majd felegyenesedve Dumbledore-ra pillantott, aki eddig az egyik padnak dőlve, derűs arccal nézte őket.

 - Itt a lista, Albus. - gyűrött pergamendarabot nyújtott Dumbledore felé. - Az emberünk volt olyan okos, hogy felállítson egy sor védővarázslatot. Mire áttörtük őket, elmenekült. Per utána ment és elintézte, nemsokára itt lesz ő is.

 - Igen, Fawkes már üzent. - bólintott Dumbledore, miközben elvette a listát. A kandalló lángjainak fényében Thorne egy névsort pillantott meg, mielőtt a professzor eltette volna a pergament. - Köszönöm. Most, hogy tudjuk, kik állnak kapcsolatban vele, kik a rejtett emberei… Á!

Újra lángnyelv villant, de most jóval hatalmasabb, s belőle egy gyönyörű, vörös madár bontakozott ki, körberepülve a teremben, valamiféle rövid dallamot énekelve, mely olyan szépnek s túlviláginak hatott, hogy Thorne egész testét bizsergés öntötte el. Ő mégsem a főnixet nézte, amely végül Dumbledore vállára szállt le, hanem a magas, fekete kabátos férfit, aki a madárral érkezett, s az általa idézett tűztől néhány pillanatig úgy tűnt, mintha maga is parázsként izzana. Rowan Corbitt lágyan elmosolyodott, ahogy Percival Graves odalépett hozzájuk.

 - Minden rendben ment, Per?

 - Sajnos nem adta magát könnyen, így jóval keményebben kellett elbánnom vele. - csóválta a fejét a férfi, hangjából kihallatszott az enyhe amerikai akcentus. Futólag megölelte Rowant, majd Thorne-t is. - Mindenképp beszélnünk kell majd a napokban, Dumbledore.

 - De nem most. - hunyorgott jókedvűen a professzor. Rowan bólintott.

 - Nem bizony. - rámosolygott a fiára. - Azt hiszem, most karácsony van, nem igaz Thorne?

 - Itt maradtok? Mégis együtt karácsonyozunk? - derült fel a fiú arca.

 - Így van. - tette Thorne vállára a kezét Percival. - Beüzentem a MACUSA-hoz, hogy néhány napig még ne számítsanak rám.

 - Ami meglehetősen ritka dolog, ismerd el. - kuncogott Rowan. - Ami engem illet, még mindig azt hiszik, hogy kiküldetésben vagyok. Ne vond össze így a szemöldököd Per, karácsonykor én nem vagyok hajlandó kapcsolatban lenni a munkahelyemmel. Szóval, kiveszünk egy szobát Roxmorts-ban, a Három Seprűben, és…

Dumbledore egy barátságos fejingatással megszakította őt.

 - A kastély majdnem üres. - mondta. - Nyugodtan menjetek fel a fiatokhoz a Hollóhát klubhelységébe. Azt hiszem, te jól ismered a járást arrafele, Rowan, hisz diákkorodban is sokat látogattad az öcsédet. Thorne-on kívül most nincs más ott, szóval együtt lehet a család. Majd beszélek Dippet igazgató úrral.

Thorne azt sem tudta, hova legyen örömében. Rowan szelíden terelte kifelé, közben még odabiccentve Dumbledore-nak.

 - Köszönjük, Albus. Hm… csak nem fenyőfa- és süteményillatot érzek? - elmosolyodott, ahogy a férjére nézett. - Amikor ide jártam, karácsonykor Rey-jel elbarikádoztuk magunkat az egyik asztal végében és majdnem, hogy ott laktunk. Gyere, megmutatom a nagytermet, szerintem Thorne sem vacsorázott még. Holnap pedig repülünk egy kört Alin a birtok fölött… legalább végre neked is megmutathatom az egészet.

Percival arca enyhén megrándult a repülő szőnyeg említésére, de Rowan ezt nem vette észre. Albus Dumbledore arcán halvány mosollyal támaszkodott neki a tanári asztalnak és úgy figyelte, ahogy a kis csapat egymást átkarolva elhagyja a termet.

Jegyzetek:

 - Thorne G. Graves, mint az a szövegből valószínűleg kiderül, Rowan Corbitt és Percival Graves fia. A szössz idején 12 éves.

 - Épp nagyban zajlik a második világháború, valamint Grindelwald rémuralmának utolsó évei. Arról nem is beszélve, hogy Tom Denem az előző tanévben nyitotta ki a Titkok Kamráját, lol. Vagyis ekkor Voldemort ötödikes volt, Thorne elsős… szegénynek jó kezdése volt a Roxfortban.

 - Thorne név szerint említi Denemet, akit egyébként ismer, mivel mindketten a Lump Klub tagjai.

 - Rowan és Percival feladata ebben a szösszben az volt, hogy kutassák fel Grindelwald egyik emberét, akinél azoknak a boszorkányoknak és varázslóknak a neve szerepel, akik beépített ügynökként segítik Grindelwaldot.

 - Dumbledore már átváltoztatástant tanít a Roxfortban (Rowan és Salmander idejében még SVK tanár volt).

 - Dumbledore 1938-ban ismerkedett meg Fawkes-sal, így 1943-ra a főnix már biztosan Dumbledore-t segíti (vajon ez majd benne lesz a Fantastic Beasts-ben??)

 - A patrónusidézés mielőbbi megtanulása hagyomány a Corbitt családban, ezért van az, hogy Thorne olyan hamar elkezdi tanulni (egyébként majd skorpió lesz a patrónusa). Meg amúgy is, kis zseni, mint a szülei.