Ali
2018.11.12. 23:29
Ali egy repülő szőnyeg, amelyet a Corbitt ikrek használ és amely Rowan Corbitt tulajdonában van. Azon kívül, hogy Ali elég hasznos szállítóeszköz, számos egyedi tulajdonsággal bír; ezek közül a leglényegesebb az, hogy a repülő szőnyegnek saját személyisége van. Ali folyamatosan segíti a Corbitt ikreket kalandjaik során.
HÁTTÉRTÖRTÉNET
A történet kezdete előtt (?-1925)
Ali eredete és múltja ismeretlen. Rowan elsős volt, amikor 1911-ben megtalálta az elfeledett, koszos és poros repülő szőnyeget a Szükség Szobájában, ahova azzal a vággyal tévedt, hogy segítsen a repülőbalesetet szenvedett öccsén. Ali volt a megoldás, a szőnyeg ugyanis elérte azt, hogy Rey még fel is merjen ülni rá. A szőnyeg ezután az ikrek számtalan iskolai kalandjának volt fontos szereplője, valamint a Roxfort után is Rowannál maradt.
Relikviavadászok, 1. széria (1925-1926)
Rowan Corbitt akkor is magával vitte Alit, amikor egy ereklyét kutatva öccsével New York-ba utaztak (annak ellenére, hogy Amerikában ebben az időben már be voltak tiltva a repülő szőnyegek). Nem sokkal később szüksége is volt Ali segítségére, amikor megtámadta őket Grindelwald egyik követője. Percival Graves is így szerzett tudomást a szőnyeg létéről, amelyet az ikrek végül megtarthatott (bár Graves és a szőnyeg kiemelt ellenszenvvel viseltettek egymás iránt), és Ali a továbbiakban is segített nekik néhány alkalommal, ugyanakkor az is előfordult, hogy káoszt okozott egy-egy mugli jelenlétében, amelyet aztán csak nehezen sikerült elsimítani.
folytatás később :)
KINÉZET
Ali első ránézésre egy tipikus perzsa szőnyeg, gazdag mintázattal, színvilágában a feketét, fehéret, valamint a naracssárga és sárga egyes árnyalatait képviselve. Bár meglehetősen jó állapotban van (valószínűleg varázslat miatt), a sarkain van néhány kisebb kopás, illetve néhol a széle is rojtos kissé. Ali négy személyes szőnyeg. Amikor Rowan megtalálta, az alján volt egy cetli, erre írták az "Ali" nevet; nem tudni, hogy a régi tulajdonosát hívták-e így valójából, a szőnyeg mindenesetre hallgat a névre. A Corbitt ikrek számtalan egyéb varázslattal is ellátta Alit, ezek azonban nem láthatóak rajta (pl. ha ülnek rajta, akkor a muglik számára láthatatlan, stb.)
EGYÉB
Ali saját személyiséggel rendelkezik (ez az ötlet főleg Doctor Strange köpenyétől jött), meglehetősen szeszélyes és öntörvényű. Csak Rowannak fogad szót igazán.
KÉPEK
|