Rowan és Reynard Corbitt úgy érzik, megütötték a főnyereményt: hosszas kutatás után végre nyomára bukkantak egy igen értékes mágikus ereklyének, amely csak arra vár, hogy valaki rátegye a kezét. Az ikrek New York-ba utaznak, hogy megszerezzék az áhított kincset, arról azonban sejtelmük sincs, hogy ezzel mennyi kalandba (és bajba) fognak keveredni...
Grindelwald lelepleződött New York-ban, Rowan Corbitt pedig fivérével Percival Graves keresésére indul. A reménytelennek tűnő küldetés során nem várt szövetségesekre lel, és végül egy olyan összeesküvés közepén találja magát, amely örökre eldönti a sorsát.
Leírás...

New York-i Szellem

Háttérinfok vol15

2020.01.26. 23:48, Hirfael

Szokás szerint lusta vagyok kiírni a frissítéseket, pedig a háttérben azért dolgozgatok az oldalon. Természetesen sosem vagyok vele elégedett; ennek köszönhető, hogy már megint variáltam a főmenün, és ez hozott magával egy-két egyéb változtatást is. A háttérvilágot taglaló menü regisztrációs tartalom lett, valamint létrehoztam egy Jegyzetek menüt, ez a publikus tartalom, ide kerülnek fel azok az információk, amelyek a történet szempontjából fontos magyarázatok.

Emellett a történet menün variáltam még. Hamarosan felkerül majd a crossoverekkel kapcsolatban egy magyarázat, valamint egy történet már félkész állapotban van, ez itt olvasható. Az Xmas Swing egy nagyobb projektnek lesz a része, amelyről szintén később írok majd.

2/3 és 2/4. fejezet

2020.01.02. 10:51, Hirfael

Az újévi nyüzsgésben itt elmaradtak a frissítés kiírások, ettől függetlenül még tavaly felkerült a 3. fejezet, tegnap pedig a 4. fejezetet is feltöltöttem.

Kezdenek beindulni a dolgok a Corbitt ikrek körül, amelyekhez hozzácsapódik néhány nem várt esemény is. Magukra azonban nem maradnak és a segítség a legváratlanabb helyekről érkezik.

   

Háttérinfok vol14

2019.12.26. 19:42, Hirfael

Végre téli szünet van, nekem pedig kicsit több időm, hogy az oldallal foglalkozzam. Egy ideje már volt a fejemben néhány kisebb változtatás, amelyet meg akartam csinálni, most végre sor került rájuk.

Valamelyest átrendezésre került a felső menü: töröltem a kiegészítő írásokat tartalmazó mappát, helyette pedig létrejött a KÖNYVTÁR, ahol minden történet megtalálható, szépen rendbe szedve és felsorolva.

Emellett belevágtam egy nagyobb projektbe is: a történet háttérvilágának rendes ismertetésébe, méghozzá úgy, hogy jól is nézzen ki. Alapul a Case of Beasts című ismertetőkönyvet vettem. Ez egy nagyon hosszú és macerás projekt lesz, amely valószínűleg az utolsó könyvvel egyidőben fog elkészülni. Addig is dolgozgatok rajta folyamatosan, de pont ezért, illetve az állandó változtatás és spoilerek lehetősége miatt ez egy regisztrációhoz kötött tartalom lesz. Tehát, A Relikviavadászok Világa megtalálható a címre kattintva, ugyanakkor a háttérvilágot ismertető menüpont szintén üzemel a továbbiakban is.

Felkerült néhány karakter leírása is. Ezek a személyek többségében a jövőben fognak szerepelni a történetben, mivel viszont a kiegészítő írásokból, háttérvilág egyes részleteiből már ismertek, készítettem róluk egy rövid ismertetőt, amely a jövőben, ha a történetben is felbukkannak majd, bővülni fog. Így tehát immár publikus Perpetua Fancourt, Garrick Ollivander és Glaudius Mór adatlapja, valamint Edmund Limust is megcsináltam, mert ő már nagyon megérdemelte.

A következő fejezet pedig mindjárt készen van - legközelebb majd azzal érkezem.

New York-i Szellem

2019.12.23. 10:32, Hirfael

Pár napja már érlelődik bennem ez a bejegyzés, vannak pillanatok, amikor még mindig olyan hihetetlennek tűnik, hogy végre megírhatom, de most már nem húzom tovább...

December elején bevittem a Relikviavadászok első részét a nyomdába. Jó ideje tervezgettem ezt, formailag kipofoztam az írást, megrajzoltam a borítót és igyekeztem rászánni magam, hogy bátorságom is legyen a dologhoz. Hát, végül lett.

2019.12.17-én hazahoztam a könyvemet. Valóra vált egy álmom, és immár a kezemben tarthatom a Relikviavadászok 1-et, nyomtatott formában. Nem is tudom elmondani, milyen nagyszerű érzés ez.

 

Crossovers

2019.12.19. 08:52, Hirfael

Kicsit el vagyok maradva a hírekkel, pedig van mit közölni. Haladjunk szépen sorban, most ez, aztán nemsokára a többi :)

Tehát, az utóbbi időben elkezdett alakulni egy amolyan kiegészítő történet, amely azóta persze még csak tovább bonyolódott és lett belőle egy kisebb sorozat. Méghozzá crossover sorozat. Most először próbálkoztam crossovert írni, és bevallom, nagyon tetszik - nagyon jó azzal játszani, hogyan lehet hitelesen összekapcsolni két világot, két fandomot, hogyan lehet a történetbe belecsempészni ilyen-olyan utalásokat, összefüggéseket.

Egyelőre három tervezett rész van (London Waltz, New York Jive és Galactic Quickstep), ezek közül az első kettő publikus. A történeteket úgy terveztem, hogy bár nem "canon" a Relic Hunters világához viszonyítva, mégis úgy tűnjön, mintha az lenne, és a legapróbb részletig igazodjon a világhoz. Nekem is jó gyakorlat az írások, kifejezetten élvezem. Tehát:

London Waltz by Hirfael9   New York Jive by Hirfael9

Egyelőre a London Waltz olvasható; 12 fejezetes lesz, ebből készen van 4. Ha a végére értem, elkezdem majd feltölteni a New York Jive-ot is.

 
2. széria, 6. fejezet
- Sikerült a legjobb találkozóhelyet választanod, Ro. - jegyezte meg cseppet sem lelkesen Reynard. A fiatalember egészen a falig húzódott és sápadtan pislogott az éjszakába. A tűzijátékok éles villanása és az azokat kísérő durranások csak még feszültebbé tették.
- Én javasoltam ezt a találkozási pontot.
Halk pukkanás hallatszott, és Edmund Limus jelent meg a lépcső tetején, maga mellett Gnarlakkal.

Üdv a MACUSA-nál
A MACUSA otthonául szolgáló Woolworth Building-be a  Broadway 233-as számnál, szigorúan a bal oldali ajtón lehet belépni.
A regisztrációval rendelkező látogatók, olvasók plusz tartalmakhoz férhetnek hozzá, többek között az egyelőre félkész, a történet háttérvilágát feldolgozó képes ismertetőkönyvhöz.
Regisztrálni itt tudsz: link
Mágikus tevékenység-mérő
Vélemények, észrevételek, kérdések bejelentése, bármi, amit közölni szeretnél, leszámítva persze a hirdetéseket, mert ez nem arra való. Kommenteket, kritikákat nagyon szívesen és örömmel fogadok, akár a történettel, akár a háttérvilággal vagy az oldallal kapcsolatban :)
A Sequestrum-hadművelet
(c) Laerthel
Laerthel barátom története szorosan összefügg a Relikviavadászokkal: az írásaiban felbukkanó karaktek kapcsolódnak az enyémekhez és ebből kifolyólag a háttérvilág megalkotásában is sokszor támaszkodunk egymásra. A Sequestrum-hadművelet a Relikviavadászok utáni időkben játszódik, leginkább az 1990-es évekre fókuszálva.
Számláló
Indulás: 2018-11-11
 

 (c) Hirfael 2018-2022 

 Harry Potter, Fantastic Beasts & characters (c) J. K. Rowling 


Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!